A munkafüggőség kezelésével kapcsolatos egyik legfontosabb kihívás a kezelés megtagadása és ellenállása azok körében, akiknek szükségük lehet rá. Általában, a szenvedélybetegek többsége nem ismeri fel problémáját, vagy nem kér segítséget; a klinikusok azonban azzal érveltek, hogy ez a probléma még hangsúlyosabb a munkafüggők körében, mivel viselkedésüket alátámasztja az iparosodott társadalmakban a kemény munka nagyra becsülése. 

Egy tanulmány a párok közötti percepciók összehasonlítása azt mutatta, hogy a partnerek által munkafüggőként azonosított egyének kevesebb mint 50%-a vallotta magát munkafüggőnek.

Az 1991-es, 1998-as és 2011-es finnországi, olaszországi és lengyelországi napilapok cikkeiben felhasznált különböző források gyakoriságának kvantitatív tartalomelemzése kimutatta, hogy a munkafüggőséget átlagosan körülbelül 12-szer ritkábban említették, mint az alkoholfüggőséget. Átlagosan a cikkek 3.33%-jában említették, míg az alkoholfüggőséget említő cikkek közül 39.9%.

Tanulmányok a lengyelországi általános népesség országosan reprezentatív mintáin kimutatta, hogy a munkafüggőséget jóval kevésbé súlyos és veszélyes függőségnek tekintik, mint az alkohol-, kábítószer-, dohányzás- vagy szerencsejáték-függőséget. A résztvevőket megkérdezték arról, hogy mi a véleményük bizonyos függőségekről. Egy 1-es „ártalmatlan szokás”-tól 10-es „életveszélyes függőség”-ig terjedő skálán értékelték őket. A munkafüggőségi pontszám átlagosan 6-os volt, míg az alkohol- és kábítószer-függőség átlagos pontszáma 9 felett volt. Ugyanakkor a munkafüggőséggel kapcsolatos veszélyek lassan növekvő felismerésének egyértelmű tendenciája is eltüntethető. Minden egymást követő mintában magasabbra értékelték a munkafüggőséget. A 2011-es 5,8-ról, a 2015-ös 6,0-ról a 2019-es 6,2-re. Ez a tendencia nem volt jelen az egyéb viselkedési függőségek, például az internet-, szerencsejáték- vagy vásárlási függőség esetében.